Fogalmak

 

Háztűznéző

Lányos szülők látogattak el a fiús házhoz. Erre akkor volt szükség, ha a fiú anyagi viszonyai nem voltak ismertek a lányos család előtt.

 

Kelengye

A menyasszony és közeli nőrokonai által készített elsősorban ruhanemű, ágynemű stb. Ez kötelező volt, mely olyan jelentős terhet jelentett a lányos háznak.

 

Fátyol

A fátyol megvédi a menyasszonyt a rontástól (szemmel verés).

 

Kísérőgyűrű / Jegyajándék

Régen jegyajándék elsősorban ruhanemű (ing, gatya, jegykendő) volt. Kölcsönös ajándék, mellyel a házasulandók kifejezték házassági szándékukat. A jegyajándékot feltűnő helyen viselték, annak megrongálása, illetve visszaküldése jelentette a jegyesség felbontását.

Ma már inkább ékszer (köves gyűrű) formájában létezik és a férfi adja a nőnek, ezzel kérve meg a kezét, melyet, ha a nő elfogad, akkor a bal kezén viseli azt az esküvőig, ami után átkerül a jobb kezére.

 

Jegygyűrű

Ez jelenti a karikagyűrűt, melyet ma már a házasulandók közösen választanak ki. A családdal tartott hivatalos eljegyzésen húzzák egymás bal gyűrűsujjára, mely majd az esküvői szertartáson kerül át a jobb kéz gyűrűsujjára.

 

Jegyesség

Általában egy év, de lehet rövidebb, hosszabb is. Az eljegyzéstől esküvőig tartó időszak.

 

Fehér menyasszonyi ruha

A fehér menyasszonyi ruha az ártatlanság, szűziesség és romlatlanság jelképe.

 

Menyasszonyi torta

Az édes élet, és a termékenység szimbóluma. A tortát a pár együtt vágja fel, és az első szeletét együtt fogyasztják el kifejezve ezzel azt, hogy mindent megosztanak egymással.

 

Nászasszony / Nászuram

A menyasszony és a vőlegény szülei egymás nászai.

Oldalmenü
Naptár
Szavazás
Szerintetek milyen a honlapom?
Nem tetszik
Elmegy, de...
Átlagos
Lenne mit javítani/bővíteni
Teljesen jó!